A 3D látványtervezés előnyei

Aki átesett már valaha lakásfelújításon, az tudja, hogy hatalmas munka, nagyon sok pénz, és a végeredménybe mindig becsúszik valami apró hiba, ami meg lehetett volna előzni egy szakember bevonásával. Nem olyasmire gondolunk, mint a házilag kivitelezett elektromos rendszer, ami aztán nem akar működni, inkább olyasmire, mint a furcsa, kényelmetlen érzés, ami akkor fogja el a tulajdonost, amikor belép a frissen felújított lakásba, és nem tudja, miért, de nem érzi otthonosnak. Elsőre ez szinte természetes, hiszen be kell lakni, vagyis a magunk képére formálni az új otthont, ám amikor ez az érzés hónapok múltán sem szűnik meg, akkor biztosra vehetjük, hogy valami nem stimmel.

3D látványtervezés ezt a problémát előzi meg, hiszen még azelőtt láthatjuk a kész lakást, mielőtt a szakemberek nekiállnának a vakolat leverésének. Számos gondot küszöbölhetünk ki ezzel, sőt, az idegeskedést is megspórolhatjuk. Hogy mire kell ez esetben gondolni? Nos, például arra, hogy a falak áthelyezése miatt esetleg nem fognak elférni a bútorok, vagy, hogy egy adott szoba használhatatlanná válik arra a célra, amire szánjuk. A 3D látványtervezéssel gyakorlatilag megjósolhatóak az ilyen hibák, így könnyedén el is lehet őket kerülni.

Ám itt még nem érnek véget a 3D látványtervezés előnyei! Amikor új otthon kialakításán fáradozunk, sokszor nehéz elképzelni, hogy milyen is lesz a végeredmény, és ha nem lakberendező tervezi az enteriőrt, hanem ötletszerűen vásároljuk meg a beépítendő tételeket, például a burkolatokat, akkor előbb-utóbb becsúszik valami, ami elronthatja az összképet. Egy nem összeillő csempe-padlólap páros élvezhetetlenné teszi a fürdőszobát, a beépített bútorok nem felelnek meg a megrendelő ízlésének, illetve elképzelésének – csupa olyan dolog, amit egyikünk se szeretne átélni, főleg abban az esetben nem, ha jókora összegekkel csökkent a bankszámla-egyenlege. A 3D látványtervezés segítségével jó előre láthatjuk, hogy milyen is lesz a végeredmény, és le tudjuk cserélni azokat az elemeket, amelyek mégsem illenek a többi közé.

Amennyiben 3D látványtervezésre lenne szüksége, vegye fel velünk a kapcsolatot megadott elérhetőségeinken!